A Pannonia Entertainment tisztelettel meghívja önt és partnerét Krzysztof Lang Búcsú a tavasztól című filmjének a sajtóvetítésére,
amelyet 2023. október 16-án 14:00-kor tartunk a Art+ Cinemában. (Budapest, Erzsébet krt. 39, 1074)
Részvételi szándékát kérjük, az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével jelezze.
Számítunk megtisztelő jelenlétére!
Üdvözlettel,
Pannonia Entertainment
Regisztráció a sajtóvetítésre
Bővebben a filmről
Varsó, 1968. Márciusban diáktűntetés alakul ki két, disszidensnek kikiáltott tanuló egyetemről való jogellenes kirúgása ellen, valamint a Kazimierz Dejmek rendezte, a lengyel Nemzeti Színházban játszandó újraadaptált darab védelmében, aminek előadásait 11 este után január végén betiltották a politikai erők, megsértve ezzel a szólásszabadságot. Adam Mickiewicz „Ősök” című verses drámáját az egyik legnagyobb európai romantikus műként tartják számon, igazi nemzeti kincse Lengyelországnak, azonban a felsővezetők anti-szovjet nézeteket véltek felfedezni az 1824-ben íródott kötet friss színpadi változatában. Idáig a történelmi gyorstalpaló, ez az alapszituáció. Ebbe ágyazódik bele a kitalált főszál.
Haina (Vanessa Aleksander) és Janek (Ignacy Liss) együtt tűntetnek, mi több, szerelembe esnek, ám akad egy bökkenő: családjaik a zavargások külön-külön oldalán állnak. A fiatalok őrülten szeretik egymást, s miközben többek között a romantika egyik legnagyobb szerzeményéből készült színdarabért küzdenek, ők maguk egy másik klasszikus alaphelyzetébe keverednek. Pont, mint Rómeó és Júlia, akár hozzátartozóiknak ellenszegülve is megfeszülnek kapcsolatukért, mialatt országukban egyre csak fokozódik a forradalom szele. De vajon sikerrel járnak és beteljesülhet kapcsolatuk, vagy hasonló sors vár rájuk, mint Shakespeare hőseire?
Letölthető képanyag és plakát: Kattintson ide!
Sajtókapcsolat
Lunczer Gábor
PR / marketing
Pannonia Entertainment
E-mail: sajto kukac pannonia-entertainment.com